Tatai Barangolások

Negyvennégyezret! Negy-ven-négy-ez-ret! Leírom kétszer, mert még most is alig hiszem el, amit láttunk.  Ennyi madarat eddig tévében sem, nemhogy élőben! Varázslatos hajnal volt a szombati. Képes beszámoló a Vadlúd Sokadalomról.

Egyetlen hibát tudok mondani a szombati napról, úgyhogy kezdjük is ezzel: fél négykor kellett kelteni a gyerekeket ahhoz, hogy időben levonatozzunk Tatára, és már ott legyünk a hajnali kirepülésen. De még így is megérte. Ja, illetve még egy: ezer forint volt a kürtöskalács, az aszaltszilvás forraltborban pedig csak egy szem szilvát találtunk. Mondjuk nem enni mentünk, a ludak látványa volt a lényeg. Először is a leengedett tó fogadott minket, a család több tagjának is meglepetés volt az alacsony vízszint. A messzi távolban a vár, előtte pedig a pocsolyává silányított Öreg-tó.

kietlen a leeresztett tó

Kár volt úgy sietni nagyon, mert a ludak elég lusták voltak ezen a reggelen. Bár már fél 7-kor ott tipodtunk több százan a meglepően jól megépített színpadnál - gyerekek a játszóházban, erről később - , a madarak csak ültek csendben a tó felszínén. Talán pont azt nézték, hogy mi nézzük őket, hogy néznek minket. Kisebb csapatok fel-felreppentek, de amikor fél 9-kor végre rászánták magukat a ludak a reggelizésre, és egyszeriben tízezrével emelkedtek el a tóról... nos, az szavakkal leírhatatlan. Mintha repülőgéphajtómű indulna el, olyan hangzavarral és szárnycsattogással, szüntelen gágogással feszülnek neki a levegőnek egymás tövében-farkában, hogy finom hajtásokat, ropogós magokat kutassanak fel a környező mezőkön. Pillanatok alatt ékalakba rendeződtek, több százas csoportokra szakadtak szét, és a szélrózsa minden irányába startoltak el pár perc alatt. Jószerivel kiürült a 270 hektárnyi tó, csak az iszapos homok és a felkavart állóvíz maradt utánuk. A parton várakozó tömeg elismerő ovációval válaszolt a zajos hadműveletre, néhány gyerekcsoportból még az őszinte taps is kitört a lenyűgöző mutatvány láttán.

A nád feletti fekete felhő... ők a vadludak

Gyerekből egyébként rengeteg volt, még különbuszokkal is jöttek a helyszínre közeli-távoli iskolákból. A szervezőknek legyen mondva, nagyon jó kis programot állítottak össze erre a napra. Volt madárgyűrűzés óránként, kutyásbemutató, sólymászbemutató, kivetítés, játszóház. Ez utóbbi ráadásul elég speckó módon kizárólag madaras játékokkal: festés-ragasztás, mutasd meg hol lakik, hangutánzás, amit akarsz. Az első játszóház, ahol ott mertem hagyni a gyerkőcöket anélkül, hogy azon aggódtam volna: melyik játékon töri ki a a nyakát. A másik sátorban egész nap ment az interaktív konferencia, én nem tudtam úgy bemenni, hogy éppen ne valami érdekes menjen, a széles spektrumon volt best of Albánia, Bükki Nemzeti Park, az Év hala, kaptárkövek, parlagi sas prezi. Szóval családunk egyik felnőtt tagja lecövekelt a padoknál 4 órára,és nem én voltam az :)

Az egész napos talpalás közben azért fel-feltűnt, hogy sikeresen megfagyok, de november végén mit vár az ember?! Nagyon jó volt viszont, hogy tulajdonképpen 150 méterre koncentrálódott az egész esemény, és ezen sikerült felállítani két nagysátrat (fűtött!), egy színpadot, egy bazársort, ja meg kábé 200 madárfigyelő távcsövet. Ez utóbbiak harmada egyesületi volt, úgyhogy ingyenes betekintést ajánlottak a kivonult tagok, a másik két harmad meg egy szép mosolyért cserébe egyezett bele, hogy belekukkanthassak a keresőbe, amikor csak akarok. :) 

Az esti behúzás a narancsszinű égbolt előtt életem meghatározó élménye volt, és nemkülönben éreztek kisebb-nagyobb családtagjaim is. Nagyobb csapatokban húztak be a tó fölé a madarak, megállapíthatatlanul nagy számban. Némelyik gárda hosszú-hosszú spirálokat írt le a tó felett, mintha a legjobb leszállóhelyet keresték volna. Aztán egyszercsak egy helyen megálltak, és szó szerint függőlegesen zuhantak a vízfelszínre, nagy csobbanással. Máskor óriási szárnysuhogtatással fékezve, hosszan süllyedve repülőgépként landoltak az Öreg-tavon. Egyre másra érkeztek a csoportok, és csak jöttek, jöttek, mintha sose fogynának el. 44 ezer lúd ereszkedett le a szemünk előtt esti pihenőjére, az utója már vaksötétben. Nekik már csak a hangjukat hallottuk, ahogy fel-felverték a szunnyadó csapatok álmát. Gyönyörű napot és egy valóban felejthetetlen élményt okoztak nekünk, remélem legkésőbb jövőre újra megnézhetjük őket. De az is lehet, hogy még a következő hetekben leugrunk megnézni még egyszer az esti bevonulásukat...

Tetszett a bejegyzés? Gyere és csatlakozz Facebook csoportunkhoz, ahol rendszeresen képeket, videókat osztunk meg az érdeklődőkkel, és játszani, nyerni is lehet!