Pár napja a Várban tett barangolásunkat az északi kapunál fejeztük be, induljunk most innen tovább. Nagy túrára készülünk, a tókör ugyanis 7,5 kilométer hosszú. Ez egyrészt azt jelenti, hogy készítsetek be ropit, mert hosszú poszt következik, rengeteg képet hoztam nektek, másrészt pedig azt, hogy ennek a túrának csöppséggel és nagyikkal csak óvatosan vágjatok neki. Ez a leghosszabb tatai barangolásunk, igazi teljesítménytúra sok látnivalóval. Vágjunk bele!
A parton sokszor találkozhatunk iskolás- és nyugdíjascsoportokkal
A várkapu tövéből tovább se induljunk addig, ameddig meg nem csodáltuk a leeresztő zsilipből pont alattunk alázúduló vizet. Hangos robajjal bucskázik le a mesterséges vízesésen, aztán eltűnik a kis patak a fák között – ez táplálja többek között a már megcsodált várárkot is.
Balra rögtön Magyary Zoltán mellszobrába botlunk, aki esetleg nem ismerné az urat, annak elég annyit mondani, hogy a közigazgatás-tudomány világhírű tudósa, tatai születésű – róla nevezték el egyébként a művházat is -, és általában ő szokott lenni a mentőtétel főiskolán, egyetemen, mert tanairól azért még a lébec diákok is hallani szoktak általában.
Egyetemi mentőtétel: a Magyary-reform
Bár teli pocakkal nem érdemes túrázni indulni, azért a „ficakban” mindenképpen együnk egy fagyit, és pakoljuk fel lustább társainkat a sétahajóra az itteni hajóállomáson – amíg mi az erdőt rójuk, ők tehetnek egy kört a tavon, ugyanazt fogják látni, mint mi, csak kevésbé lesznek fáradtak a végére.
Lustábbak itt szálljanak fel a hajóra
A tó keleti partján jóval több látnivaló akad, úgyhogy gyors egymásutánban jönnek most már az érdekességek. Először is pár percnyi sétával elérjük az egykori vízivágóhidat, amelynek tornyos épülete ma már jóval békésebb célokat szolgál: a mellette lévő vitorláskikötő szolgálatában áll. Korábban ez volt az egyetlen kijelölt hivatalos közvágóhíd, 1755-ben építették Fellner Jakab tervei alapján. Eredetileg, sőt az egészen közelmúltig nádfedeles épület volt, de mivel ez többször is a lángok martalékává vált, inkább lecserepezték. Így sem csúnya.
Vízivágóhíd
A gyönyörű platánsoron sétálunk tovább, amíg el nem érjük a csónakházat. Érdemes a kicsivel mellette álló Grillteraszon, vagy a lejjebb található Pikant étteremben eltölteni az ebédet, mindkettő tóparti panorámás, a lenyűgöző látvány meghozza az étvágyat is, ezt garantálom. Ha ezt túl drágálljuk, akkor alig lejjebb az Építők parkjánál lévő lacikonyhás soron lakhatunk be féláron.
Edz a jövő nemzedéke
Apropó Építők parkja! Családilag évek óta törjük a fejünket, ki vagy mi lehetett a névadója ennek a közterületnek, és infót sem találtunk róla sokat, tehát ha valaki járatos a témában, kommentben jelentkezhet magyarázattal. Kortárs művészeti tárlatnak sem utolsó a park végén található félkész épület, ami emlékeim szerint legalább 15 éve leledzik hasonló állapotban, várva az építőket, szemlélve a rohanó időt.
Építők parkja, háttérben évtizede épülő házzal
Továbbhaladva a Tata-Tóvárosi Vízisport Egylet csónakházához érünk, innen indulnak edzésre a Tatai Sárkányok, a helyi sárkányhajósok. Ez a sport – és a sportegyesület egyébként külön posztot érdemel, ha kijön a jó idő újra, biztos ellátogatunk hozzájuk is, talán még egy menetre is elvisznek minket, ha jól húzzuk az evezőt. Közvetlenül mellette áll a madármegfigyelő torony (a képen balra, a fák között), ezt ki ne hagyjuk, ha itt járunk, mert fentről csodálatos a kilátás a tóra! (Ha nincs éppen nyitva, akkor kulcs a szomszédos kempingben, esetenként az egylet csónakházában.)
Sárkánybarlang madárlessel
Most pedig bevesszük magunkat az erdőbe, árnyas ösvényen közelítjük meg a tó innenső végét. Szerencsére az út murvás, úgyhogy esősebb őszi időben sem jelent problémát megjárni. Kétségtelenül érdemes megnézni ezt a kieső helyet is, nézzétek csak a képet az Által-érről!
Által-ér
Erről a kis folyóról azt érdemes tudni – amellett, hogy ez a megye legjelentősebb vízfolyása -, hogy 53 kilométeren át kanyarog a Dunáig mocsárvilágokon keresztül, és olyan állatok otthonául szolgál, mint a tarkagéb, a fenékjáró küllő, vagy éppen a szivárványos ökle. Azt hiszem, ilyennek képzeltük gyerekként a mesékben a ligeterdőt, a nádast, zsombékost.
Kanyargós erdei ösvényen hagyjuk el a tópartot
A tó nyugati oldala igazi erdei örömséta. Nagyon szépen kiépített túraútvonal vezet visszafelé, sok a pad, játszótér, és remek a kilátás a tóra és a várra.
Túra a városban
Itt ágazik el az út, rövid sétával felérhetünk a Kálvária-dombra (erről majd legközelebb írunk), vagy visszatérhetünk a városközpontba. A várhoz a kastélyparkon át érkezünk meg.
Őszi Kastélypark
A hosszúra nyúlt túra fáradalmait pedig pihenjük ki a hatalmas platánfa alatt, várjuk be a tavi hajókázásról megérkező rokonokat, addig pedig nézegessük a tavon Keresztelő Szent János szobrát – róla is meg fogunk még itt emlékezni, ígérem.
A Platán
Pár nap múlva feltesszük nektek a tókörről készült videónkat, legközelebb pedig arról olvashattok, hogyan juthattok el Tatára a legkönnyebben.
Tetszett a bejegyzés? Gyere és csatlakozz Facebook csoportunkhoz, ahol rendszeresen képeket, videókat osztunk meg az érdeklődőkkel, és játszani, nyerni is lehet!