Tatai Barangolások

Egynapos programok, túrák, érdekességek és látnivalók Tatán és környékén. Megmutatjuk nektek, mi mindent lehet és érdemes megnézni ebben a csodaszép kisvárosban és a környező településeken. Személyes beszámolók, információk és képek minden héten. Keress minket a Facebookon is!

HTML doboz

Időjárás Tatán

Régebbi bejegyzések

Öreg-tavi Nagy Halászat beszámoló

2012.10.22. 16:16 Tatai_Barangoló

Már említettem, hogy van horgász a családban, aki ráadásul imádja a tatai tavakat. De az még őt is meglepte pár évvel ezelőtt, hogy egy olyan egyszemélyes, békét és nyugalmat adó kikapcsolódásra, mint a horgászat, egy egész fesztivált lehet építeni. El sem tudtuk képzelni néhány esztendővel ezelőtt, hogyan fest egy ilyen. Azóta már láttuk párszor - és azóta sosem hagyjuk ki! Ez az Öreg-tavi Nagy Halászat, gyertek velünk egy posztra!

P1020164 (Medium).JPG

Éppen kihúzzák a hálót, benne az öt kiló hallal

Ez volt a 12. alkalom, hogy a helyi mezőgazdasági társaság hacacárét szervezett egy amúgy dögunalmas és fárasztó éves rutinmunkából, a halászatból. Előtte a helyi halgazdasági tanulók meg néhány öreg gyakorolta az évszázados hagyományt, amikor a lehető legkevésbé hatékony módszert alkalmazta bedobtak egy baromi hosszú hálót a tóba, aztán kihúzták, és valami maradt benne. Leginkább ipari hulladék. 2000-ben azonban nagyon változott a helyzet.

P1020141 (Medium).JPG

Egyrészt a környéken megszűnt a szennyező nehézipar, másrészt az Öreg-tó ennek köszönhetően kezdett magához térni, és az olajfaló baktériumon (sic!) kívül más is megtelepedett benne. Harmadrészt - és ez nem lesz soha politikai blog, de ezt meg kell jegyeznünk - a mindenkori vezetés a helyiekkel és a civil szervezetekkel együtt baromi sokat tett és tesz azért, hogy ezt a várost ilyen ökoturizmus-fellegvárrá pozícionálja, és azt kell mondjam: jól csinálják!

Szólj hozzá!

Címkék: evés horgászás Tata Öreg-tó Kastélypark lehalászás

Túrakommandó tatai adása (TELJES!)

2012.10.19. 09:25 Tatai_Barangoló

Aki nem látta volna múlt szombaton, most ingyen s bérmentve megtekintheti a Story4 tv egyedi hangvételű tatai beszámolóját! Ez is igazi övbecsatolós móka, és persze ropi-szotyi legyen kéznél!

Szólj hozzá!

Címkék: tv videó tata

Nyerj jegyet a hétvégi lehalászásra!

2012.10.18. 12:41 Tatai_Barangoló

Játék a Facebook csoportunkban! Most két belépőjegyet nyerhettek egyszerűen és gyorsan a hétvégi Öreg-tavi Nagy Lehalászásra! Nincs más teendő, csak megosztanio, vagy lájkolni a csoport felhívását, vagy éppen követőnkké válni a közösségi oldalon! Sorsolás holnap, vagyis pénteken délután! A csoport tagjai  háromszoros eséllyel szállnak ringbe, triplán érdemes tehát most rajongónkká válni!



Szólj hozzá!

Címkék: játék Tata Öreg-tó lehalászás

Öreg-tavi Nagy Halászat hétvégén!

2012.10.17. 11:21 Tatai_Barangoló

Mi biztos ott leszünk, úgyhogy nyugodtan készülhettek a szokásos fotós helyszíni beszámolónkra. De jobbat mondok: gyertek el ti is, barangoljunk együtt! Addig is átadom a szót a hivatalos sajtóközelménynek.

A hagyományos Öreg-tavi Nagy Halászat idén is várja az érdeklődőket. Most október 20-21-22-én lehetnek részesei az ide látogatók az országban egyedülálló látványhalászatnak, valamint az ehhez kapcsolódó gasztronómiai programoknak. A vár és az Esterházy sétány szolgál helyszínül, s a szervezők reménykednek benne, hogy minden eddiginél többen jönnek Tatára a halászatra. 

(Kattints a TOVÁBBRA a részletes programért!) 

Szólj hozzá!

Címkék: Tata Öreg-tó lehalászás

Veszélyes helyeken: a Kálvária-domb

2012.10.14. 11:09 Tatai_Barangoló

Először felfelé a Burj Khalifához, utána életveszélyes helyeken lefelé a múltba. Gyerekeket a nyakba, ők persze ezt élvezni fogják, mi pedig töltődünk a kulturális élménnyel. Nem kevesebb, mint kétszázmillió évet megyünk vissza az időben. A Kálvária-domb egy szóval: ajánlott! De akár azt is mondhatnánk: kihagyhatatlan. 

Induljunk a városból felfelé, példának okáért parkoljuk le autónkat - ha kocsival érkezünk, persze - a Plébániatemplomnál. Innen már csak pár lépés, haladjunk mindig az emelkedő utcák felé, egy óvoda okozta zsivajból fogjuk tudni, hogy megérkeztünk a Kálvária-domb aljára. Ennél már csak az az egyszerűbb, ha vigyázó tekintetünket a kilátóra szegezzük, és megpróbálunk folyamatosan szó szerint toronyiránt haladni. Esetleg követjük a városi táblákat, amelyek eltéveszthetetlün vezetnek minket fel a város legmagasabb pontjára. (A gyerekek már a domb aljában a nyakunkban lesznek, tehát készüljünk nyaki edzéssel erre a túrára!) Ha mindent jól csináltunk, ez a látvány fogad minket hamarosan.

P1010912.JPG

Mit tudunk a Kálvária-dombról?

Elsősorban azt, hogy amit mi templomudvarnak látunk, szép, egyenes kőfalakkal körbezárva, az bizony maga egy régi templom alapzata és területe. Források szerint legkésőbb a 15. században már egy román stílusú épület állt e helyen, akkori nevével illetve Szent Iván hegyén. A 18. században azt a templomot elbontották, csak a szentély maradt fenn belőle, ezt alakították át kis kápolnává, ami állíthatjuk: remekül sikerült! Csinos kis tornyot kapott a menedék, amit legutóbb a közeli kilátóval együtt, a hatvanas években restauráltak.

Magasságérzetünk nem csal egyébiránt: valóban a város legmagasabb pontján állunk, amikor 165 (máshol 166-nak írják) méterről tekintünk le egyik oldalt a városra, másik oldalt a környező településekre. A messzeségben ered valahol a nevezetes Által-ér.

És akkor a híres-neves kilátó!

Természetesen, ha már ott voltunk, szerettünk volna fellátogatni a kilátóba is.  Már csak azért is, mert a toronynak is megvan a maga érdekes története. Nem is kilátónak készült, mint azt indusztrialista kivitelezéséből elsőre sejteni lehetett, hanem sörét-gyárnak. Éppen a második világháború kezdetekor, 1939-ben adták át a Turul névre hallgató öntödét. Mivel a területért 10 pengőt csengetett ki Stieber Antal, mondhatjuk, hogy nagy rizikót nem vállalt, de a hányattatott sorsú tornyot 1960-ban mégis turisztikai hasznosításra állították át (jó érzékkel), és ekkor kapta meg a keresztségben Fellner Jakab nevét is.

P1010919.JPG

A Fellner Jakab kilátó, háttérben a Plébániatemplommal

1 komment

Minden, amit tudni akartál az Által-érről

2012.10.10. 10:10 Tatai_Barangoló

altal-er_infografika_copy_1349816727.jpg_800x2400

Egy igazán informatív grafika az egyik legszebb vízfolyásunkról, a nevezetes Által-érről. További érdekességeket, személyes élményeket szívesen látunk tőletek a hozzászólásokban! (Vigyázat, a kép kattintásra ÓRIÁSIRA nő! Tapétázni lehet vele.)

Szólj hozzá!

Szombaton mi leszünk a tévében

2012.10.09. 13:09 Tatai_Barangoló

Magony Szilvi és barátai jártak nálunk, egy tartalmas napot töltöttek Tatán. Élményeikről készült kalandos és élvezetes bemutató, le ne maradjatok róla! A Story4 csatornán, szombat délután15 órakor!

Szólj hozzá!

Címkék: tv Tata

Romos-tavas Infóvideó

2012.10.07. 17:10 Tatai_Barangoló

A műromoknál tett látogatásunkról és a Cseke-tavi horgászatról rövid videót is készítettünk nektek.

Szólj hozzá!

Címkék: videó horgászás Tata Cseke-tó műrom

Cseke-tó, horgászparadicsom

2012.10.04. 15:39 Tatai_Barangoló

Van a családban horgász? Nálunk igen, és születésnapja alkalmából óriási élménnyel ajándékozta meg saját magát: egy egész álló napot töltött a Cseke-tavon. Amíg ő a hullámokon himbálózott, mi körbejártuk a tavat. Lássuk, mit rejteget a kisebbik tatai tó, a Cseke!

P1010883 (Medium).JPG

A nevét egykori tulajdonosától, a birtokos vezetéknevéről örökölte a tó, amelyet a többi városi vízfelülethez hasonlóan mesterségesen alakítottak ki. A helyi horgászegyesület (becses nevén a Tatai Sporthorgász és Környezetvédő Egyesület) infói szerint olyan 18 hektár a vízfelület, hely tehát bőven akad halat fogni. A cikk végén találtok néhány hasznos horgászinfót, ami nekem ugyan sokat nem mondott, de beszereztem nektek, hátha a hozzáértők számára értékes számokkal szolgál.

P1010858 (Medium).JPG

A tó könnyen körbesétálható, szép kiépített murvás-betonos sétaút vezet körbe, érdemes ide időzíteni a reggeli futást, vagy a délutáni játszóterezést, mindkettőre remek lehetőség van a tóparton.

P1010877 (Medium).JPG

Szólj hozzá!

Címkék: evés horgászás csónakház Cseke-tó műrom

Műremek műromok

2012.10.01. 12:29 Tatai_Barangoló

Mit tegyen az ember, ha a gazdag rokonok mellett (vö Eszterházy hercegek, ill. fertődi és keszthelyi kastélyaik) csak egy nyomorult grófnak érzi magát, akinek még egy ötszáz éves romtemploma sincs a birtokán? Hát épít egyet! Elborult ötlet, az volt már kétszáz éve is, de ma Tata egyik legmegkapóbb nevezetessége a két évszázada álló nyolcszázéves templom-maradvány, amiben kétezer éves kövek vannak. Nem elég világos? A posztból minden kiderül, mutatom a képeket!

P1010871.JPG

Szép ugye? Első blikkre el is hinnénk, hogy a XIII. század vérzivataros éveinek lenyomatát látjuk, illetve azt, ahogy a természet újra meghódítja az épített örökséget. De a tábla a falon magunkhoz térít valamelyest, íme nagyobb méretben.

P1010874.JPG

Bár a táblán 1785 szerepel, újabb kutatások szerint 1803-ban építtették az Esterházyak egy francia építész, bizonyos Charles Moreau segítségével. Bár az "építés" szó ebben a környezetben valamelyest félrevezető, mindenesetre elvitathatatlanul gyönyörű és (mű)romantikus együttest sikerült megalkotni. Az alapanyagok egyébként eredetiek: a legrégebbi kövek a XII. századból valók, a közeli Vértesszentkereszt egykori apátságából származnak. Amit a bencések és a domonkosok használtak anno, bővebben róla itt. A forrás szerint 24 díszes oszlopfőt cipeltek el a valódi romból ide, hogy beépítsék a műromba. Hogy a hatást fokozzák, a XIII. századot idéző építménybe beköveztek egy ezer évvel korábbi, III. századi római sírkövet is. Abszolút időutazás, esküszöm, azt sem tudom, hányban vagyunk. (Lost-osan szólva: nem az a kérdés, hogy a szigeten vagyunk, a kérdés az: mikor?!)

P1010872.JPG

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása