Először felfelé a Burj Khalifához, utána életveszélyes helyeken lefelé a múltba. Gyerekeket a nyakba, ők persze ezt élvezni fogják, mi pedig töltődünk a kulturális élménnyel. Nem kevesebb, mint kétszázmillió évet megyünk vissza az időben. A Kálvária-domb egy szóval: ajánlott! De akár azt is mondhatnánk: kihagyhatatlan.
Induljunk a városból felfelé, példának okáért parkoljuk le autónkat - ha kocsival érkezünk, persze - a Plébániatemplomnál. Innen már csak pár lépés, haladjunk mindig az emelkedő utcák felé, egy óvoda okozta zsivajból fogjuk tudni, hogy megérkeztünk a Kálvária-domb aljára. Ennél már csak az az egyszerűbb, ha vigyázó tekintetünket a kilátóra szegezzük, és megpróbálunk folyamatosan szó szerint toronyiránt haladni. Esetleg követjük a városi táblákat, amelyek eltéveszthetetlün vezetnek minket fel a város legmagasabb pontjára. (A gyerekek már a domb aljában a nyakunkban lesznek, tehát készüljünk nyaki edzéssel erre a túrára!) Ha mindent jól csináltunk, ez a látvány fogad minket hamarosan.
Mit tudunk a Kálvária-dombról?
Elsősorban azt, hogy amit mi templomudvarnak látunk, szép, egyenes kőfalakkal körbezárva, az bizony maga egy régi templom alapzata és területe. Források szerint legkésőbb a 15. században már egy román stílusú épület állt e helyen, akkori nevével illetve Szent Iván hegyén. A 18. században azt a templomot elbontották, csak a szentély maradt fenn belőle, ezt alakították át kis kápolnává, ami állíthatjuk: remekül sikerült! Csinos kis tornyot kapott a menedék, amit legutóbb a közeli kilátóval együtt, a hatvanas években restauráltak.
Magasságérzetünk nem csal egyébiránt: valóban a város legmagasabb pontján állunk, amikor 165 (máshol 166-nak írják) méterről tekintünk le egyik oldalt a városra, másik oldalt a környező településekre. A messzeségben ered valahol a nevezetes Által-ér.
És akkor a híres-neves kilátó!
Természetesen, ha már ott voltunk, szerettünk volna fellátogatni a kilátóba is. Már csak azért is, mert a toronynak is megvan a maga érdekes története. Nem is kilátónak készült, mint azt indusztrialista kivitelezéséből elsőre sejteni lehetett, hanem sörét-gyárnak. Éppen a második világháború kezdetekor, 1939-ben adták át a Turul névre hallgató öntödét. Mivel a területért 10 pengőt csengetett ki Stieber Antal, mondhatjuk, hogy nagy rizikót nem vállalt, de a hányattatott sorsú tornyot 1960-ban mégis turisztikai hasznosításra állították át (jó érzékkel), és ekkor kapta meg a keresztségben Fellner Jakab nevét is.
A Fellner Jakab kilátó, háttérben a Plébániatemplommal
Utunkat állta azonban ez a meglehetősen informatív, ugyanakkor csúnya tábla. Legközelebb időben kell érkeznünk, bizony ez a tanulság! De legalább maradt látnivaló máskorra is - ígérjük, lesznek fotók, ha egyszer feljutunk a helyi Burj Khalilfába.
Tábla megviselt állapotban, baloldalt talán a Burj Khalifa stilizált ábrázolása
A névadó
Folytassuk utunkat a Golgotához! Erről a szoborcsoportról kapta nevét a domb is, melyet korábban Márvány-hegynek, ill később Szent Iván hegynek hívtak (ahogy ezt már feljebb említettük is). Sajnos mára elég hiányos a csoport, török dúlást idézően fejetlenek az alakok, pedig nem is oly régi az alkotás. Schweiger Antal 1770-ben készült el munkájával, és bár azóta több alkalommal is felújították (legutóbb alig tíz éve), kell némi hittan-előismeret, hogy felismerjük, felidézzük benne az alakokat. Jézus a kereszten, alatta Mária Magdolna, két oldalán pedig Keresztelő Szent János és Szűz Mária. A két lator a másik két kereszten asszisztál.
Golgota, hozzá illő időben
Nyaktörő mutatvány a bányához
Kezdjük meg ereszkedésünket lefelé! A zöld korlát lesz a barátunk a következő három percben, aki megment minket a lezuhanástól. A biztonsági faktorról annyit, hogy még egy felnőtt is remegő térdekkel ereszkedik alá: szűk és meredek kőlépcsők, alig egylépésnyi szélességű murvaút és düledező sziklák mindenütt. Esős időben ez annyira csúszik, hogy meg se próbáljuk a leereszkedést, mert könnyen a domb aljában találjuk magunkat összetörve!
Zöld korlát a barátod
Mesélő kövek
Ha épségben leértünk, fújjunk egy nagyot és gyönyörködjünk a látványban: Tata elmúlt 200 millió éve köszön vissza nekünk kövek formájában. Ez itt a Szabadtéri Geológiai Múzeum, ami látványosságaival, bejárható barlangjával külön posztot érdemel majd, úgyhogy most csak röviden annyit: a Triász, a Júra és a Kréta kor megkövesedett maradványai (növény- és csigalenyomatok szép számmal), üledékes kőzetek (mészkő), de még a kőkorszaki lakók munkájának nyomai (kovakőbányászat) is megtekinthetők. Köszönhetően annak, hogy pár száz éve itt bizony kőfejtő működött.
Gyors összegzés: fél óra alatt láttunk templomot, szoborcsoportot, kilátót, másztunk hegyet és részt vettünk egy földtani tárlaton - ugye, hogy a Kálvária-domb kihagyhatatlan élmény minden tatai barangolónak?
Tetszett a bejegyzés? Gyere és csatlakozz Facebook csoportunkhoz, ahol rendszeresen képeket, videókat osztunk meg az érdeklődőkkel, és játszani, nyerni is lehet!
